VI. Alliance Tournament szabályai
1. Két részes a verseny, 64 szöveség jelentkezhet.
2. Két selejtezőből és egy döntőből áll.
3. A legjobb 32 csapat a nyert/vesztett pontok alapján kerül a döntőbe.
4. Egy pilóta csak egy szövetségben szerepelhet.
5. Minden pilótának annak a szövetségnek a tagjának kell lennie, amelynek a nevében harcol, amikor a csata folyik
Nevezési díj
A nevezési díj 500 millió ISK. A nevezési díjat visszafizetjük a döntők előtt azoknak, akik minden csatában részt vettek, amelyre jelölve voltak.
A csata szabályai
1. A szövetségek 10 pilótával helyezkednek el a csatamezőn. A csapatkapitányt előzetesen ki kell jelölni. Minden szövetségi tagnak lehetősége van részt venni a csatákban, nem kötelező az egész verseny alatt azonos összetételő csapattal versenyezni.
2. A harc 15 percig tarthat a selejtezők alatt. Ha a harcnak vége, az a szövetség nyer, amelyik nagyobb pontértékű hajót lőtt ki összesen.
3. A döntőben a harc 20 perces, a győztes kiválasztása a következő módon történik:
3.1. A legtöbb összes pontotértékű hajót kilövő csapat nyer.
3.2. Ha a pontszámok megegyeznek, akkor a selejtezőben lért pontszámok döntenek.
4. POD kilövése nem engedélyezett, büntetik. Intentional podkilling is NOT allowed and may result in the offender being punished. A POD kilövéseket helyreállítják (implant, stb.)
Egy csata megnyerése
1. Minden kilőtt hajó annyi pontot ér, amennyi a hajó pontértéke a csapat összeállításánál. (tournament point)
2. A győztes ka 25% bónusz pontot az elért pontszámokhoz, lefelé kerekítve (gondolom egészekre).
Büntetések
Ha egy játékos bármely szabályt megszeg, büntetést kap. A büntetés mértéke a szabályszegéstől függ. A büntetést a rendezők hozzák meg. A döntések véglegesek.
A büntetések a következőek lehetnek (nem kizárólag):
- Pontlevonás.
- A shield, armor, hull, capacitor átállítása 50%-ra.
- Eltávolítás a csatából.
- Kizárás egy vagy több csatából.
- Kizárás a bajnokság hátralevő részéből és/vagy a jöbőbeli bajnokságokból.
Elhelyezés és taktika
1. A csapatokat egy feltérképezetlen csillagrendszerbe teszik és elnevezik őket egyes és kettescsapatnak.
2. Nyolc jelzőbólya van a rendszerben, ami elindulási helynek szolgál. 4 bólya az egyik, 4 bólya a másik csapaté. A csapatok ezeknél a bólyáknál kell elhelyezkedniük bármely felállásban.
3. Amikor a csata elkezdődik, minden csapatnak be kell ugrania az arénába, legfeljebb 50km távolságba. A különböző csapattagok különböző távolságra ugorhatnak.
4. Az aréna sugara 125 km, átmérője 250 km. (gondolom gömb alakú)
5. Miután a csapatok az arénába érkeztek, várniuk kell a csata indítására. Ez alatt lehet a kamerákat beállítani.
6. Ha a kamerák készen állnak, egy erős ECM hullám és warptörő hullám jön, ez jelzi a csata kezdetét.
7. Amelyik hajó elhagyja az arénát az megsemmisül.
8. Az arénában nem szabad warpolni.
9. Horgonyozható konténeker és tárgyak kidobása nem engedélyezett, "jettison container" kidobása engedélyezett.
10. Az ellenséges hajók lockolása a start előtt tilos.
11. A hajók mozgatása a start előtt tilos.
Hajók pontértéke
1. Minden csapat 100 pontból gazdálkodik. Minden csapatnak legalább 75 pontot fel kell használnia.
2. Minden csapat legfeljebb 10 hajóból állhat.
3. A nem felhasznált pontok az ellenfél pontszámához adódnak (?).
4. A hajók pontértéka az alábbi. Amelyik hajó típus nincs felsorolva, az tiltott. (az egyértelműség kedvéért a hajók neveit nem fordítom le)
21 - Battleship, Faction
19 - Battleship, Tech 1 & 2
16 - Battlecruiser, Tech 2
16 - Recon Cruiser
14 - Heavy Interdictors
12 - Logistics Cruisers
11 - Battlecruiser
11 - Cruiser, Heavy Assault
9 - Cruiser, Faction
8 - Cruiser
5 - Bombers & Electronic Attack Frigates
4 - Interceptors, Assault frigates & Interdictors
3 - Frigate, Faction
2 - Frigate, Destroyer
Fitt korlátozások
1. Minden T1 és T2 modul engedélyezett kivéve:
1.1. Minden "Remote Armor Repair" és "Remote Shield Transfer" tilos.
1.2. Faction, COSMOS, deadspace és officer modulok tiltottak.
2. T1 Rigek engedélyezettek, T2 rigek tiltottak.
3. Minden lőszer és rakéta (T1, T2, faction) engedélyezett.
4. Minen drón engedélyezett, kivéve:
4.1. Nevesített drónok tiltottak.
5. Kalóz implantok tiltottak.
6. Drogok tiltottak.
7. Álcázó tiltott. (cloak).
8. Cap Booster engedélyezett.
-
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


