Az űrkorszak kezdete


Bár nem szorosan kapcsolódik az EVE-Online-hoz, de azért egy pár mondatot megér a dolog. Nevezetesen az emberi űrkorszak kezdete. 1959. januárban a Luna-1 elnevezésű műhold 6000 kilométerre közelítette meg a Holdat. Mivel ezután pályára is állt a Hold körül, ezzel a manőverrel az első mesterséges bolygó címet is elnyerte.

A szovjet program második űrszondája már elérte a Hold felszínét is. A kb. 5 méter hosszú és 2,5 m átmérőjű, majd 400 kilogramm súlyú Luna-2 elsőként érintette a Hold felszínét az ember alkotta tárgyak közül. Az eredetileg sima landolásból végül zuhanás lett, és így a 33 óránál kicsit hosszabb repülésnek egy csúnya pecsapódás vetett véget.

Azóta az űrkutatás sokat fejlődött, de az EVE világától a valóságban még nagyon messze vagyunk. De szerencsére virtuálisan addig is rendelkezésre áll.

U.I.: Találtam egy oldalt, ami a holdraszállás valódiságát firtatja. Ez is egy vélemény. (A html nevét 1-től 10-ig lehet javítgatni, így érhető el a teljes tartalom.)

5
Your rating: Nincs Average: 5 (1 vote)

EVE Haver - 2009. szeptember 14.