Tech III. hajók - egy új korszak kezdete?
Annyira érdekesnek ígérkeznek a T3 hajók, hogy kicsit utána játram a neten, mit lehet erről már most tudni. Nos sajnos túl sokat nem, de amit megtudtam, azt most leírom.
A CCP nem sok információt szivárogtatott eddig ki. Azt már tudni lehet, hogy mind a négy fajnak lesznek ilyen hajói. Állítólag 4 alaptípus lesz, és minden T3 hajó 5 különböző részből fog állni. Minden ilyen rész 5 különböző tulajdonságú modul lehet. (kicsit sok az ötös itt)
Tehát a hajó öt részét összsen öt az ötödiken féle képpen variálhatjuk. Ez 3125 féle különböző hajót jelent fajonként, de ezen felül állítólag még az egyes modulokat is lehet fejleszteni valahogy, és így 7776 az összes lehetőségek (permutációk) száma. (ezt a számot több helyen is olvastam, de nem tudom, hogyan jött ki)
A jelek szerint az információk fő forrása, egy a YouTube-on megjelent Fanfest-es video, amit alább találsz. Látható benne némileg, hogyan lehet majd összeállítani a hajókat.
Hogyan változtatja majd meg az EVE univerzumát ez a sok új hajó? Nehéz megjósolni. Valószínű, hogy a használatukhoz új képességeket kell majd megtanulni, és a gyártásuk is bizonyára nehezebben fog menni. Gyanús, hogy a mostani skillekre fognak épülni a T3 hajók skilljei. Emiatt lehet, hogy a kiegészítőt követően még hetek telnek majd el, mire az első T3 hajó kidokkol valahol az űrbe.
Olvastam arról is egy fórumon, hogy vajon honnan lehet majd tudni egy hajóról, hogy milyen a felépítése. Jelenleg, ha meglátunk egy hajót a szkenneren, akkor tudjuk, milyen bónuszokat kap, milyen fittek lehetnek rajta, mire számíthatunk, ha harcra kerül a sor.
Egy T3 hajó esetében ez nem egyértelmű. A fórumon azt boncolgatták, hogy a "Show info" majd megmutatja-e, hogy a hajó hogyan lett megépítve, és milyen bónuszai vannak, esetleg valamilyen szkennerrel lehet-e majd megtudni, vagy végképp sehogy. Ha sehogy, akkor mindenképpen érdekes jelenség lesz a T3 hajó, amolyan "zsákbamacska".
Hát ezt a keveset sikerült összeszednem egyelőre. Akinek esetleg további információja van, ossza meg velünk.
-
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


