Apochrypha


A Biblia műveinek elfogadott jegyzékéhez (civilizátum - KÁNON) nem tartozó, kétes eredetű, nem hitelesített. Mind az ókori zsidóság, mind a korai kereszténység körében számos olyan írás élvezte hosszabb-rövidebb ideig a "szent könyv" rangját, amelyet idővel apokrifnak minősítettek, kizártak a hitelesek listájából, azaz nem ismertek el, hogy "Isten sugalmazására" íródtak. Görög szó, a. m. 'elrejtett'.

A fenti részlet a Magyar Értelmező Szótárból való. Nem véletlen. Az EVE-Online következő kiegészítője ugyanis az Apochrypha nevet fogja viselni, és valamikor március környékén debütál. Ha elfogadjuk, hogy a fenti értelmezés sejteni enged valamit a kiegészítő tartalmát illetően, akkor nem tévedünk sokat, ugyanis az Apochrypha fogja elhozni a titkos féregjáratok korát, amiken keresztül új, eddig ismeretlen helyekre kalandozhatunk el (és jó esetben vissza is térhetünk) űrhajóinkkal.

A féregjáratok, amik majd megjelennek (hasonlóan a kozmikus anomáliákhoz), olyan helyekre juttatnak minket, ahol eddig még senki sem járt. Aki elég bátor, hogy elhajózzon oda, az tech 3-as űrhajókhoz szükséges anyagokra, alkatrészekre (esetleg tervekre?) bukkanhat majd.

A Tech 3 űrhajók minden képzeletet felülmúló módon egyediek lesznek. Magunk dönthetünk, hogyan építjük meg őket, és mindenféle modulokból, a fegyverzettől a bányászatig, építhetjük majd fel őket.

Az ügynökök is új, minden eddiginél nehezebb, de nagyobb jutalommal kecsegtető küldetéseket fognak adni, valamint olyan küldetéseket, amelyek szerteágazóak, izgalmas menetűek lesznek. Ezek némelyike majd ezekbe a mélyűrökbe vezet majd.

Az új játékosok számára tervezett küldetéseket is színesitik, és kibővítik, hogy azok akik most kezdik (vagy újrakezdik) az EVE-online-t, remekül szórakozzanak, és könnyen elsajátítsák a játék kezelését.

Így előzetesben ennyit lehet tudni, de engem felcsigázott, főleg a Tech 3-as hajókat várom nagyon. Amint lesznek újabb hírek, jelentkezem.

Jó repülést!

4
Your rating: Nincs Average: 4 (1 vote)

EVE Haver - 2009. január 08.

Címkék